Hamis palócleves
Kevés zsíron fél fej finomra vágott vöröshagymát
fonnyasztunk.
Közben személyenként 10 dkg sertés apróhúst kis kockára
vágunk, majd
megpároljuk a hagymás zsírban. Sózzuk, tegyünk mellé
babérlevelet
és néhány szem köménymagot, kevés pirospaprikát. Ezalatt
kockákra
burgonyát és zöldbabot külön-külön puhára főzünk, majd
mikor
megfőttek, levükkel együtt a húshoz adjuk, de ügyelünk rá
hogy
levesünk ne legyen hígabb, mint a bográcsgulyás. Tálalás
előtt
forraljuk át kevés liszttel elkevert tejföllel.
Görög rizses tyúkleves
Hozzávalók: 1,5 liter tyúkleves (leveskockából), só, 10 dkg
rizs,
1 evőkanál keményítő, 1 dl tej, 3 tojássárgája, 1
teáskanál vágott
petrezselyem, 1 citrom leve.
Elkészítése: A tyúklevest felforraljuk. Hozzáadjuk a
megmosott rizst,
és 12 percig főzzük. Egy keverőtálban a keményítőt, a
tejet, a sót
és a tojássárgákat alaposan elkeverjük. Habverővel
állandóan keverve
apránként hozzáadjuk a leveshez. A levest még egyszer
felhevítjük,
de már nem forraljuk! (Tipp: Görögországban hasonló recept
szerint
zsírtalanított bárányhúslevesből is nagyon jóízű levest
készítenek.)
Végül állandó keverés közben hozzáadjuk a petrezselymet
és a
citromlevet. Vigyázzunk nehogy összefusson
Tárkonyos raguleves
A tisztított és kockákra vágott vegyes leveszöldséget 1 fej
finomra
vágott vöröshagymával, 40 dkg szintén kockákra vágott
sertéshússal
félig puhára pároljuk. Sóval törött borssal, kevés
majoránnával
ízesítjük, majd meghintjük 2 evőkanál lisztel és
feleresztjük 1,2 l
vízzel. Beleteszünk egy csokor apróra vágott tárkonyt és
átforraljuk.
Ezután 1 tojásból galuskát készítünk és azt
beleszaggatjuk. Tálaláskor
tejföllel és citromlével ízesítjük
Tyúkhúsleves zsemlegombóccal
Előkészítés: A tyúkot megtisztítjuk, megmossuk, és a
megtisztított
zöldséggel, a megmosott, de nem hámozott hagymával (a
hagymahéjtól
tiszta lesz a leves!) és a csirkeaprólékkal együtt hideg
vízben
feltesszük főni, és lassú tűzön egészen lassan forraljuk.
A zsemlét
apró kockákra vágjuk, és a tejjel, a tojásokkal, sóval és
borssal
keményebb masszává dolgozzuk össze, egy kicsit pihentetjük.
A
petrezselymet megmossuk és apróra vágjuk. Ha a tyúk megpuhult,
kivesszük a levesből, lehúzzuk a
bőrét, a húst lefejtjük a csontjáról, és kockákra vágjuk.
A zöldséget
szintén kockára vágjuk. A visszamaradt levest sóval, borssal
ízesítjük, leszűrjük, és ismét felforraljuk. Ekkor a
petrezselymet
belekeverjük a zsemlegombóc tésztába, szerecsendióval
ízesítjük, és
egy kevés zsemlemorzsával megkötjük. Apró gombóckákat
formálunk a
masszából, s a forrásban lévő húslevesbe téve kb. 10-15
percig főzzük.
Ekkor beletesszük a levesbe a kockákra vágott húst és
zöldséget, a
tetejét megszórjuk petrezselyemmel, és forrón tálaljuk ezt a
régi
időkre emlékeztető finom, erős tyúkhúslevest.
Béarni libaleves
Hozzávalók: 2 db libacomb, só, 2 l víz, 4 nagy sárgarépa, 1
zeller,
4 db közepes burgonya, 1 kis fej fehér káposzta, 2 db
póréhagyma, 1
nagy hagyma, frissen őrölt fekete bors, 4 szelet pirított
kenyér, 4
evőkanál frissen reszelt ementáli sajt, 5 deka vaj.
Elkészítése: A libacombokat megmossuk, és sós vízben
másfél órán
át főzzük. A répát, a zellert és a burgonyát
megtisztítjuk, és
a káposztával együtt durvára reszeljük. A pórét és a
hagymát
megtisztítjuk, és vékonyan felszeleteljük. A
zöldségféléket a
libacombhoz adjuk, és még egy órán át főzzük. Ezután a
zöldségeket
átpasszírozzuk vagy botmixerrel pürésítjük. A combokat
kicsontozzuk,
kis darabokra vágjuk, és visszatesszük a zöldségpürébe. A
sütőt 250
fokra előmelegítjük. Az ételt egy tűzálló tálba öntjük,
befedjük
pirított kenyérszeletekkel. Ezek tetejére szórjuk a reszelt
sajtot,
és olvasztott vajjal leöntjük. Az edényt a sütő középső
részére toljuk
és addig sütjük, amíg a sajt aranysárga bevonatot nem képez
a tetején.
A tűzálló tálban tálaljuk.
Orjaleves
A kb. 1 kilónyi megmosott sertéskarajcsontot - amelyen kisebb
húsdarabok találhatók - 2 liter vízben feltesszük főni. Az
első
forrás után a tetejéről a habot leszedjük. sóval,
kakukkfűvel,
szurokfűvel, borssal ízesítjük és hozzáadjuk az egészben
hagyott
leveszöldségeket (sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé,
kelkáposzta,
gomba, vöröshagyma), a paradicsomot és a zöldpaprikát.
Lassú tűzön
kb. egy és fél óráig főzzük. Ezután a levest 10 percig
állni hagyjuk,
majd leszűrjük. Finom metélttel, a darabolt csonttal és a
zöldségekkel
együtt, ecetes tormával tálaljuk.
Debreceni bableves
Hozzávalók:
35 dkg szárazbab, 1 l víz, 30 dkg debreceni páros kolbász, 1
evőkanál olaj, kis
fej vöröshagyma, 1 csomó leveszöldség, só, pirospaprika,
babérlevél, tejföl.
A babot a főzés előtti napon beáztatjuk. Másnap a babot
betesszük a vízbe és 10
percig 500 W-on főzzük. Az edényt kivesszük, belerakjuk az
apróra vágott
hagymát, a megtisztított, felkarikázott zöldségeket és a
fűszereket, valamint a
felszeletelt kolbászt és 15 percig 500 W-on főzzük.
Tálaláskor a közepét
csészénként 1 evőkanál tejföllel díszítjük.
Erőleves cérnametélttel
Hozzávalók:
1 l víz, 2 db erőleves kocka, cérnametélt.
Egy mély edénybe beleöntjük a vizet, beletesszük a
leveskockákat és befedve 8
percig 500 W-on főzzük. Kivesszük az edényt, a levest
alaposan megkeverjük,
ezután beleszórjuk a cérnametélttésztát és újabb 5 percig
500 W-on főzzük, majd
4 személyre tálaljuk.
Gombaleves
Hozzávalók:
1 l víz, 45 dkg gomba, margarin, kiskanálnyi liszt, közepes
fej hagyma, 2
evőkanál főtt rizs, petrezselyem, bors, só, pirospaprika,
tejföl.
A gombát alaposan megtisztítjuk, megmossuk és vékonyra
szeleteljük. Egy
kétliteres edényben 3 percig 200 W-on felolvasztunk két
evőkanál margarint. A
hagymát apróra vágva fűszerek hozzáadásával a margarinra
tesszük és 2 percig
500 W-on üvegesre pároljuk. Felöntjük langyos vízzel, majd
beletesszük a
lisztet, a gombát és a rizst. Lefedve 8 percig 500 W-on
főzzük. Tálaláskor
csészénként 1 evőkanál tejföllel díszítjük.
Házias tyúkhúsleves
Hozzávalók:
1 l víz, 80 dkg tyúkhús, 1 fej hagyma, 15 dkg sárgarépa, 15
dkg zöldborsó, 1
fej karalábé, zeller, kis fej karfiol, 1 csomó
petrezselyemzöld, Vegeta, só,
szemes bors, csigatészta.
A tyúkot betesszük egy kb. Kétliteres edénybe, ráöntjük a
vizet, majd
beleteszünk egy kis fej hagymát, és megfűszerezzük. Lefedve
15 percig 500 W-on
főzzük. A megtisztított és feldarabolt zöldségeket a
levesbe téve további 10
percig 500 W-on főzzük. Ezután kivesszük, hozzáadjuk a
csigatésztát és újabb 5
percig főzzük 500 W-on.
Paradicsomleves
Hozzávalók:
7 dl víz, 1 kg paradicsom, 20 dkg rizs, kiskanálnyi liszt, 1
evőkanál olaj,
petrezselyemzöld, só, cukor.
A paradicsomot megtisztítjuk a héjától és szeletekre vágjuk.
(Egy pillanatra
forró vízbe mártjuk, így könnyedén megfoszthatjuk a
héjától.) A vizet
beleöntjük a tálba, beletesszük a paradicsomszeleteket és a
megmosott rizst,
majd 4 percig 500 W-on főzzük. Az olajból és a kiskanálnyi
lisztből rántást
készítünk, a levest sóval és cukorral ízesítjük. A
rántást hozzáadva további 12
percig főzzük 500 W-on
Tejfölös bableves
Hozzávalók: 25 dkg tarkabab, egy füstölt sertéscsülök, egy-egy
petrezselyemgyökér és sárgarépa, egy evőkanál zsiradék,
egy evőkanál liszt, egy
evőkanál apróra vágott vöröshagyma, egy kávéskanál
pirospaprika, só,
szemesbors, egy deci tejföl, ecet, csipetke.
A babot előző este beáztatjuk. Másnap annyi vízben, amennyi
ellepi, a
csülökkel és a négyrét vágott zöldségekkel együtt
feltesszük főni. Ha már olyan
puha a hús, hogy a csontról leválik, a csülköt kivesszük,
kicsontozzuk és apró
kockákra vágjuk. Közben a zsiradékból a liszttel és a
hagymával rántást
készítünk, meghintjük a paprikával, felengedjük egy kevés
hideg vízzel, és a
levesbe öntjük. Beletesszük a húsdarabkákat és együtt
alaposan átforraljuk. Ha
a csülöktől nem lenne elég sós, utánasózzuk. Végezetül
kevés ecettel ízesítjük,
beleöntjük a tejfölt (aki szereti, a tejfölözés előtt
főzhet bele egy marék
csipetkét).
.Meggyleves
Hozzávalók: 50 dkg kimagozott meggy, 15 dkg cukor, só, fahéj,
citromhéj,
egy deci tejföl, 1 evőkanál liszt.
A meggyet 1,5 l sós, cukros, citromhéjjal és fahéjjal
ízesített vízben 2-3
percig főzzük,majd a tejfölben simára kevert liszttel
besűrítjük. néhány percig
forraljuk és melegen vagy hidegen tála
Almaleves
Hozzávalók: 50 dkg alma, egy evőkanál cukor, kevés
citromhéj, 2 tojássárgája, 2 evőkanál tejföl, 1 dl
fehérbor, 1 csipet só.
Az almát meghámozzuk és szeletekre vágjuk, esetleg reszeljük
és 2 dl vízzel puhára pároljuk. föleresztjük fél liter
vízzel, a borral, ízesítjük egy kanál cukorral,
citromhéjjal és csipetnyi sóval, és felforraljuk. A
tojássárgáját elkeverjük a tejföllel és a forró levesbe
keverjük. Melegen és hidegen is fogyaszthatjuk. Vajban
pirított zsemlekockát adhatunk hozzá.